Fekete az ég
és a dróton
lógó ingek
tönkrementek
ettől a
világvégi hangulattól.

Ezen a valószínűtlen reggelen
(az ég egyik szeme
vödröket sír tele, a másikban
két nap is énekel, mint egy-egy tengelic)
lépek egyet
felépülök.

Egy hód
húzza lefele a bal zsebemet
és lélegzik, szemeim alatt
egy tiszta reggel
háttal a torkolatba szórt
kátránynak.

Felépülök, ahogy nézem a tengert
szétszakítva akár a testem
hét egyenlőtlen részre.

Idegesen járkál a hold
telefüstölve az óceán
folyosóit.

Az azbesztvárosok
csillognak mint gyertyalángok
egy halott feszült
ujjai közt.

És én várok.
És azt gondoltad akkor álmodban, 'ki az az ember
aki fütyörészve érkezik
virágokkal, miközben anyám épp alszik egyet?